Büntetőjogi védőügyvéd · Budapest

Mert az igazságszolgáltatásban különösen számít, ki áll Ön mellett.

Dr. Takács
Gergely Tihamér

Védőügyvéd · Büntetőjogi szakjogász

Több mint 20 éves tapasztalattal, stratégiai gondolkodással és teljes diszkrécióval állok Ön mellett — a gyanúsítástól a jogerős ítéletig.
Azonnali védői segítség: +36-70-317-4602

Dr. Takács Gergely Tihamér ügyvéd portréja
20+
Év tapasztalat
1200+
Elvégzett ügy
0–24
Készenlét
100%
Titoktartás

Sürgős büntetőügy?

Házkutatás, előállítás, őrizet, letartóztatási indítvány, gyanúsítotti idézés vagy lefoglalás esetén az első órák döntő jelentőségűek lehetnek. Ilyen helyzetben nem érdemes megvárni a következő eljárási lépést.

Sürgős ügye van? Hétvégén és munkaidőn túl is elérhető vagyok.
Feljelentették? Várható a hatóság megkeresése?
Őrizetbe vették vagy letartóztatták?
Büntetőeljárás indult Ön ellen?
0–24 óra · minden nap
Rólam

Tapasztalat,
amelyre számíthat

Jogi diplomámat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, közgazdász diplomámat a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaságtudományi Karán szereztem, majd gazdasági büntetőjogi szakjogászként (LLM) végeztem az ELTE Jogi Továbbképző Intézetben. Ügyvédjelölti éveimet a Bánáti Ügyvédi Irodában töltöttem, ahol az ország egyik legrangosabb büntetőjogi műhelyében sajátítottam el a szakma alapjait — ez a tudás ma az ügyfeleim védelmét szolgálja.

Több mint 20 éve foglalkozom büntetőjoggal, több mint 10 éve vezetek önálló ügyvédi irodát, ahol kizárólag büntetőjogi ügyekkel foglalkozom.

Minden ügyben egyedi védelmi stratégiát dolgozok ki, amely az adott ügy sajátosságaihoz, az ügyfél személyes helyzetéhez és hosszú távú érdekeihez igazodik. Magas szintű angol és német nyelvtudásomnak köszönhetően külföldi vonatkozású ügyekben is teljes körű képviseletet biztosítok.

ELTE Állam- és Jogtudományi KarJogász diploma
Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaságtudományi KarKözgazdász diploma
Gazdasági büntetőjogi szakjogász (LLM)ELTE Jogi Továbbképző Intézet, 2020
Budapest Ügyvédi KamaraBejegyzett ügyvéd
Ruzsbaczky Ügyvédi IrodaAlkalmazott ügyvéd
Bánáti Ügyvédi IrodaÜgyvédjelölt
Dr. Takács Gergely Tihamér büntetőjogi védőügyvéd portréja
Dr. Takács Gergely Tihamér
Büntetőjogi védőügyvéd
Miért válasszon engem?

Hat érv,
amelyek számítanak

01
Azonnali reagálás
A büntetőeljárás első pillanatai már döntőek lehetnek. Napszaktól függetlenül elérhető vagyok — hétvégén és ünnepnapokon is. Ha bajban van, ne várjon reggelig, hívjon azonnal!
02
Interdiszciplináris megközelítés
Jogi és közgazdász diplomám, valamint gazdasági büntetőjogi szakjogászi (LLM) képesítésem egyedülálló alapot ad a bonyolult gazdasági és pénzügyi összefüggések elemzéséhez — ott, ahol a legtöbb ügyvéd megáll.
03
Teljes körű képviselet
A nyomozati szakasztól a másodfokú bírósági eljárásig, vagy felülvizsgálati eljárásban a Kúriáig, szükség esetén az Emberi Jogok Európai Bíróságáig — egyetlen ügyvéddel, aki végig ismeri az ügyét.
04
Teljes függetlenség
Politikai és gazdasági függetlenségem megkérdőjelezhetetlen: nem vagyok befolyásolható sem politikai, sem más szempontból, csak és kizárólag ügyfeleim érdekeit tartom szem előtt.
05
Emberközpontú hozzáállás
A büntetőeljárás gyakran Ügyfeleim életének legnehezebb időszaka, amely elválasztja őket szeretteiktől, családjuktól. Ebben a terhelt időszakban fontos, hogy egy ügyvéd ne csak a jogi tanácsok körében ragadjon, felmérje ügyfelei személyes szükségleteit, és segítsen a büntetőeljárás adott személy érdekeinek leginkább megfelelő lezárásában.
06
Teljes diszkréció
A büntetőeljárás során a védő teljes titoktartással tartozik ügyfelének. A büntetőeljárással kapcsolatos információkat csak azon személyekkel osztom meg, akikre kifejezetten utasít ügyfelem. Számtalan esetben fordul elő, hogy egy gyanusított szeretné a lehető legszűkebb körben ismertté tenni helyzetét, ebben a szándékukban mindvégig segítem Ügyfeleimet.
Szakterületek

Részletes szakterületek

Szakterület
Gazdasági büntetőügyek
Egy gazdasági büntetőügy nem csupán bírósági tárgyalást jelent — az ügyfél reputációja, vállalkozása és szabadsága egyaránt kockán forog.
A gazdasági bűncselekmények — költségvetési csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés, pénzmosás, csődbűncselekmény — rendkívül összetett tényállások, amelyek felderítése hosszú nyomozati szakasszal, kiterjedt iratanyaggal és szakértői bizonyítással jár. Gazdasági büntetőjogi szakjogász végzettségemnek, közgazdász diplomámnak és több száz ilyen ügyből szerzett tapasztalatomnak köszönhetően pontosan tudom, hol keressük a védekezés kulcsát.
  • Költségvetési csalás és adóügyi büntetőeljárások
  • Sikkasztás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés
  • Pénzmosás és számviteli fegyelem megsértése
  • Csődbűncselekmény és gazdasági csalás
Konzultáció → Bővebben
Szakterület
Korrupciós ügyek
Korrupciós gyanúsítás esetén az első 48 óra döntő — a késői jogi beavatkozás súlyos következményekkel járhat.
A korrupciós bűncselekmények — vesztegetés, hivatali vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása — mindkét oldalon büntetendők. Tapasztalatom szerint a védekezés egyik leghatékonyabb eszköze a bizonyítékok begyűjtésének alapos törvényességi vizsgálata és a terhelő vallomások kritikai értékelése.
  • Aktív és passzív vesztegetés (gazdasági és hivatali)
  • Befolyással üzérkedés és befolyás vásárlása
  • Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés
  • Megbízhatósági vizsgálattal összefüggő ügyek
Konzultáció → Bővebben
Szakterület
Kábítószeres ügyek
A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények büntetési tételei széles skálán mozognak — a megfelelő védelmi stratégia felmentést, de legalább éveket jelenthet a büntetésből.
A kábítószerrel visszaélés tényállásai a fogyasztástól a csempészeten át a kereskedelem legsúlyosabb esetéig tíz-tizenöt évet meghaladó szabadságvesztéssel is büntethetők. Védelmi munkám középpontjában az áll, hogy a tényleges cselekmény a legenyhébb tényállásba essen, és ahol lehetséges, az elterelési eljárás alkalmazásának engedélyezése is cél.
  • Kábítószer-fogyasztás és birtoklás
  • Kábítószer-kereskedelem és csempészet
  • Új pszichoaktív anyaggal visszaélés
  • Elterelési eljárás és alternatív szankciók
Konzultáció → Bővebben
Szakterület
Nemzetközi büntetőügyek
Ha az ügy átlépi az országhatárt, a védelemnek is nemzetközi szintűnek kell lennie.
A határon átnyúló büntetőeljárások — európai elfogatóparancs végrehajtása, kiadatási ügyek, külföldi ítéletek elismerése, Interpol-körözések — rendkívül speciális jogi ismeretet igényelnek. Ismerem az EAW-eljárás hazai és külföldi oldalát, és angol, valamint német nyelven közvetlenül tárgyalok külföldi hatóságokkal. Számos kollégával van kapcsolatom Európa különböző országaiban, így könnyen tudjuk segíteni egymás munkáját a megfelelő cél elérése érdekében.
  • Európai elfogatóparancs (EAW) — átadás, átadási őrizet
  • Kiadatási eljárások és menedékjogi összefüggések
  • Interpol-körözések törlése, piros értesítések
  • Külföldi büntetőítéletek magyarországi elismerése
Konzultáció → Bővebben
Szakterület
Sértetti jogi képviselet
Bűncselekmény áldozataként is megilleti Önt a hatékony jogi képviselet — ez nem a vádlott kiváltsága.
Sértett ügyfeleim érdekében feljelentést, majd pótmagánvádat terjesztek elő, ha az ügyészség az eljárást esetleg megszünteti; polgári jogi igényt nyújtok be a kártérítésért; és minden eljárási cselekménynél jelen vagyok. Jelentős tapasztalattal rendelkezem gazdasági bűncselekmények és csalás sértettjeinek képviseletében.
  • Feljelentés és sértetti képviselet a nyomozati szakasz során
  • Panasz eljárási problémák esetén
  • Pótmagánvád képviselete ügyészségi elutasítás esetén
  • Polgári jogi igény előterjesztése
  • Sértetti jogok érvényesítése végig az eljárás során
Konzultáció → Bővebben
Szakterület
Európai Ügyészség (EPPO) előtti ügyek
Az Európai Ügyészséghez kapcsolódó büntetőügyek Magyarországon ma még különösen speciális szakterületet jelentenek — kevés védőügyvéd rendelkezik közvetlen gyakorlati tapasztalattal ezekben az eljárásokban.
Az EPPO hatáskörébe tartozó ügyek jellemzően uniós forrásokkal, költségvetési csalással, határon átnyúló gazdasági konstrukciókkal, közbeszerzésekkel vagy korrupciós tényállásokkal kapcsolódnak össze. Ha Magyarország a jelenlegi politikai és jogalkotási tervek szerint 2026 második felében csatlakozik az Európai Ügyészséghez, ezek az ügyek a magyar büntetővédelem egyik legfontosabb és legérzékenyebb területévé válhatnak.
  • Már több olyan ügyben jártam el, amelyben az Európai Ügyészség nemzetközi kapcsolódású eljárása magyar gyanúsítottakat is érintett, így beleláthattam az EPPO ügyvitelébe és gyakorlatába. Ez a tapasztalat különösen fontos lehet azokban az ügyekben, ahol a magyar büntetőeljárási szabályokat, az uniós pénzügyi érdekek védelmét és a több államot érintő nyomozati logikát egyszerre kell átlátni.
  • EPPO-hoz kapcsolódó, magyar gyanúsítottakat érintő büntetőügyek
  • Uniós forrásokkal és támogatásokkal összefüggő költségvetési csalási ügyek
  • Határon átnyúló gazdasági és korrupciós ügyek
  • Nemzetközi nyomozási cselekmények, jogsegély
Konzultáció → Bővebben
Egyéb ügy
Nem találja ügyét a listában?
A fenti felsorolás példálózó jellegű, praxisom a büntetőügyek teljes skáláját lefedi, a gazdasági büntetőügyektől, a klasszikus, akár erőszakos bűncselekményekig minden ügyben vállalok képviseletet, bizalommal kereshet fel. Az első konzultáció során részletes tájékoztatást adok az Ön helyzetéről, a várható büntetés neméről és mértékéről, valamint a lehetséges védelmi irányokról.
Hívjon most: +36-70-317-4602 →
Konzultáció →
Élethelyzetek

Amikor gyors ügyvédi segítségre lehet szükség

Beidézték gyanúsítottként

Az első kihallgatás előtt különösen fontos átgondolni, kell-e vallomást tenni, és milyen irányú védekezés szolgálja az érdekét.

Bővebben

Házkutatás történt

A lefoglalások, elektronikus adatmentések és jegyzőkönyvek később az ügy központi bizonyítékaivá válhatnak.

Bővebben

Hozzátartozóját őrizetbe vették

Letartóztatási indítvány esetén rövid időn belül kell összegyűjteni a védekezést segítő garanciális körülményeket.

Bővebben

Lefoglalták a telefonját vagy számítógépét

Digitális bizonyítékoknál nemcsak a tartalom, hanem a mentés és a felhasználás törvényessége is döntő lehet.

Bővebben

Zár alá vették a vagyonát

Gazdasági ügyekben a vagyoni intézkedések a vállalkozás és a család mindennapi működését is érinthetik.

Bővebben

Tanúként idézték, de tart az érintettségtől

Tanúként is felmerülhet önvádra kötelezési kockázat, különösen gazdasági vagy többszereplős ügyekben.

Bővebben

Cégvezetőként érintett

Nem minden rossz üzleti döntés büntetőügy, de a hatóság gyakran a döntési folyamatot és a könyvelési hátteret vizsgálja.

Bővebben

Sértettként kérne képviseletet

A feljelentés sokszor csak az első lépés; a kárigény, a bizonyítás és a jogorvoslatok külön figyelmet igényelnek.

Bővebben
Hogyan dolgozom

Az együttműködés
lépései

01
Első konzultáció
Személyes vagy telefonos megbeszélésen az elém tárt adatok alapján ismertetem az ügy körülményeit, bemutatom a várható büntetőeljárás időtartamát, annak lehetséges kimeneteleit, tájékoztatást adok a védekezési irányokról, kockázati tényezőkről.
02
Védelmi stratégia
Az iratanyag beszerzése és megismerése után közösen kidolgozzuk az ügyre szabott védelmi stratégiát. Meghatározzuk, mikor szólaljon meg az ügyfél, és mikor éljen hallgatási jogával.
03
Aktív képviselet
Jelen vagyok minden kihallgatáson, tárgyaláson és hatósági cselekményen, amennyiben ez Ügyfelem érdekét szolgálja. Folyamatosan tájékoztatom ügyfeleimet az eljárás állásáról, és az esetlegesen felmerülő akadályokról, szükségessé váló nyilatkozatokról.
04
Jogorvoslat
Kedvezőtlen döntés esetén fellebbezéssel, rendkívüli jogorvoslattal folytatom az ügyfelem védelmét, de szükség esetén akár az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt is képviselem megbízóimat.
Szakmai szerepvállalás

Kamarai és
nemzetközi tisztségek

A szakmai közéletben való aktív részvétel számomra a jogi minőség, az etikus joggyakorlás és a folyamatos fejlődés iránti elkötelezettséget jelenti. Jelenleg az alábbi tisztségeket töltöm be:

I.
Budapesti Ügyvédi Kamara
Felügyelő Bizottság tagja
A Budapesti Ügyvédi Kamara Felügyelő Bizottságának tagjaként közreműködöm a kamarai működés törvényességének és szakmai színvonalának felügyeletében.
II.
Magyar Ügyvédi Kamara
Küldöttgyűlés tagja
A Magyar Ügyvédi Kamara küldöttgyűlésének tagjaként részt veszek az ügyvédi hivatásrendet érintő legfontosabb döntések meghozatalában és a szakmai érdekképviselet alakításában.
III.
CCBE – Council of Bars and Law Societies of Europe
Oktatási Bizottság magyar delegáltja
Az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsának Oktatási Bizottságában Magyarország képviseletét látom el, hozzájárulva az európai jogi oktatás és ügyvédi képzés fejlesztéséhez.
20+
Év tapasztalat
1200+
Lezárt ügy
0–24
Elérhetőség
100%
Titoktartás
Kapcsolat

Keressen bizalommal —
állok az Ön rendelkezésére

Büntetőjogi védelem Budapesten, sürgős és kiemelt ügyekben.
A nehéz helyzetek megoldása nem tűr halasztást. Hívjon bármikor — a gyors kapcsolatfelvétel a védekezés első fontos lépése.

Sürgős esetben közvetlenül hívható: +36-70-317-4602

Telefon
Hétfőtől vasárnapig, 0–24 órában hívható
E-mail
24 órán belül válaszolok minden megkeresésre
Iroda címe
1137 Budapest, Szent István körút 18.
4. emelet 1b. (19-es kapucsengő) · XIII. kerület · Megnyitás Google Térképen
Gépjárművel
Az iroda a Szent István körúton, a Hegedűs Gyula utca sarkán található. Érkezéskor érdemes a környék aktuális forgalmi és behajtási viszonyait ellenőrizni. Parkolásra az NH Hotel és a Westend Bevásárlóközpont mélygarázsát javasolom, a környező utcákban a várakozás díjköteles.
Tömegközlekedéssel
2-es, 4-es és 6-os villamosról a Jászai Mari tér megállónál, M3 metróval a Nyugati Pályaudvar megállónál érdemes leszállni. A megállóktól az iroda néhány perc sétával elérhető.
Térkép
Megnyitás Google Térképen
1137 Budapest, Szent István körút 18. IV/1b. (19-es kapucsengő)

Az űrlap elküldése után a rendszer köszönő oldalra irányítja. Sürgős esetben telefonon hívjon.